Az EasyMed egy olyan meditációs program, amelynek nem csupán az a célja, hogy hozzásegítsen már a legelső alkalomtól kezdve a meditáció könnyű elsajátításához, és egy nagyon mély meditációs állapot eléréséhez, hanem az is, hogy általa a meditáció valamennyi jótékony hatását megtapasztalhassa.
A nevem Sojka Peter Leopold, író, hobbi zeneszerző, amatőr rajzművész, a Tachyon kamra őrzője/üzemeltetője és az EasyMed Meditációs Program szerzője. Az utóbbi években (az életem tragédiája után, amikor teljesen padlóra kerültem) elgondolkoztam az életem alakulásán és elkezdtem keresni annak a módját, hogyan tudnék teljesebb és minőségtelibb életet élni.
Több személyiségfejlesztő kurzuson is részt vettem és rengeteg könyvet elolvastam, de ezen ismeretek megszerzése után úgy éreztem, hogy nem lettem okosabb, és az életem sem igazán lett jobb.
Viszont akkor, amikor elkezdtem meditálni és magamba néztem, egy csodálatos dolog történt. Rátaláltam az igazi önmagamra és ekkor kezdett el az életem igazán pozitív irányt venni.
Rájöttem, hogy ugyanúgy, mint ahogy egy virágmagban minden információ megvan ahhoz, hogy az egy gyönyörű virággá tudjon válni, ugyanúgy bennem is megvan minden, amire csak szükségem lehet ahhoz, hogy teljes és sikeres életet élhessek.
Sokszor rácsodálkozunk egy-egy virág szépségére, de - kérdem én - mennyivel több és gyönyörűbb az ember egy-egy virágnál? Tudom, hogy Ön is egy nagyszerű és csodálatos lény. Önben is megvan a szeretet, a bölcsesség, az erő és a képesség ahhoz, hogy teljes életet élhessen.
Az EasyMed létrehozásával az a célom, hogy ennek a módszernek a segítségével hihetetlenül egyszerűen megtanulhasson meditálni. Az EasyMed módszert használva semmi mást nem kell tennie, mint egy-egy meditációs hanganyagot meghallgatni naponta és figyelni a belső világát. Ez nem csak mély és élvezetes, hanem igazán hatékony meditációt is fog biztosítani az Ön számára, mert nem magán kívül (pl. könyvekben) keresi a válaszokat, hanem leges legbelül fog rátalálni azokra.
Ha Ön is szeretné kipróbálni, milyen is az EasyMed meditációs hanganyaggal való meditáció, itt igényelheti azt:
Bízzon az élet, mint folyamat tökéletességében!
Még pár szót magamról, hogy megmutassam, hogy „honnét” is jövök, és remélhetőleg inspiráljam Önt azzal kapcsolatban, hogy annak ellenére, hogy esetleg Önhöz sem volt „kegyes” a sors, mégis meglássa, hogy Ön előtt is nyitva áll az út a teljes, kiegyensúlyozott, harmonikus és boldog élet felé, amit a teljes nyugalom és a belső béke jellemez.
Akárkit is kérdezne az életéről, bárki fel tudná Önnek sorolni az élete nehézségeit, mint pl. különböző tragédiákat, betegségeket, illetve az élete kudarcait. Kevesen mondhatják azt, hogy ideális családban éltek. Sokan elvált szülők gyerekeiként nőttek fel, és nagy általánosságban a meg nem értés, a lelki sérülés, a szeretethiány, a szegénység vagy más, ehhez hasonló dolgok jellemezték az életüket. Természetesen, nem csak negatív dolgok történnek az életben. Csupán arra szeretnék rávilágítani, hogy szinte mindenki kisebb-nagyobb gyermekkori, vagy éppen felnőttkori traumákat hordoz magában. Vannak, akik ezeket a régi sérelmeiket mind a mai napig ápolgatják és szinte még mindig a múltban élnek. De ahogy mondtam: „Kinek nincsenek ilyen sérülései? Kinek volt „rózsaszín” a gyermekkora? Ki nem ment keresztül nehézségeken?” Ezért én ezekre az elmúlt dolgokra - amelyek amúgy is csak az emlékezetben léteznek, a valóságban már nem - sokkal inkább, mint a belső béke elérésének útjában álló kifogásokra, mintsem igazi akadályokra tekintek és a „Na és?” kategóriába sorolom őket.
Tehát akkor pár szót magamról: Nem igazán mondhatom, hogy a leges legnehezebb életem volt, mert a sajátomnál vannak azért sokkal, de sokkal rosszabb sorsok is. De tudja, mindenkinek a saját keresztje, a saját problémai, nehézségei tűnnek a legnagyobbaknak (ill. az, ahogyan ezeket szubjektíven megéli). Méghozzá azért, mert a „saját bőrén” tapasztalja, vagyis azért, mert azzal, hogy kijelenti, hogy a problémák A SAJÁTJAI, AZ ÖVÉI, bizonyos értelemben azonosul velük. De ez nem is baj, mert így tudjuk megtapasztalni, hogy milyen is emberként élni, és tapasztalatok által tudunk tanulni és fejlődni.
Hogyha azt mondom, hogy szegény családból származok, ez valószínűleg nem sokat mond Önnek. Ezért ezt pár példával is szeretném érzékeltetni. Anyukámmal és két testvéremmel nőttem fel egy egyszobás panellakásban, az apukámat nem is ismertem. Anyukám egy egyszerű nő volt, alacsony bérezésű munkakörökben dolgozott és egyedülálló anyaként elég nehéznek bizonyult a számára három fiút felnevelni. Így nem is csoda, hogy sokszor kikaptunk olyan dolgokért is, amelyekért verés nem is „járt” volna. És az sem igazán mondható el, hogy 100%-osan tudott volna nevelni minket, mert arra például tisztán emlékszem, hogy amikor talán 12-13 éves lehettem, úgy döntöttem, hogy én fogom nevelni saját magamat. Pl. akkor kezdtem el rendszeresen mosni a fogamat, ill. más higiénés szokásokat is bevezetni az életembe, mint például a kézmosás, stb. De a belső értékrendszeremet is én magam kezdtem el alakítani.
Nem sok pénzünk volt, hónapról hónapra éltünk, sokszor ruhákra sem jutott (pedig nagyon vágytam egy divatos farmerra vagy jobb cipőkre). A legtöbb ruhánkat nem is kellett megvennünk, mert szerencsére használtan, de ingyen kaptunk a szomszédoktól. Emlékszem, sokszor nem jutott rendes ennivalóra sem és azt is tudom, hogy mit jelent éhezni. Volt olyan is, hogy kristálycukrot ettem, mert nem volt más. Akármennyire is éhes voltam, 1-2 kanálnál nem tudtam többet enni belőle, mert egyszerűen nem esett jól. Ínségesebb időkben, napi főétkezés gyanánt cukros kenyeret, kenyeret tejjel, tejbegrízt, cukros rántást, sima főtt krumplit, rizslevest, és ehhez hasonlókat ettünk... Volt, amikor szó szerint száraz kenyeret ettem.
Sokszor nem volt rendes váltócipőm vagy tollam az iskolában, stb. Gyakran ugyanazt a ruhát hordtam hetekig, mert nem volt másik. Nagy rend vagy tisztaság sem volt jellemző az otthonunkra. Így ezek a körülmények végeredményben oda vezettek, hogy kifejlődött bennem a szégyenérzet, az alacsony önbecsülés és az önbizalomhiány. Mert gyermekként teljesen másképp néztem a világra és valahogy „értéktelenebbnek” éreztem magam. De a gyerekkorom inkább a számomra bír jelentőséggel, tanulságokkal, tehát nem is nagyon akarok többet beszélni róla, pedig rengeteg emlékem van. De most már teljesen más szemmel, más kontextusból nézek rá és így már egyáltalán nem is tűnnek negatívnak ezek a tapasztalatok. Sokszor van úgy, hogy amikor utólag visszatekint az ember az életére, akkor látja meg a történtek értelmét és értékét és rájön, hogy pont ezekre a megtapasztalásokra volt a legnagyobb szüksége ahhoz, hogy „eljuthasson” hozzá az élet tanítása, illetve ahhoz, hogy rájöjjön: minden egyes pillanat egy értékes lecke volt. Tehát, van abban igazság, hogy minden rosszban van valami jó.
Ezek a történések azonban a felnőttkoromra is hatással voltak. Egy ilyen háttérből indulva, a legjobb szándékaim ellenére, rossz, bűnös embernek tartottam magam, aki nem érdemel semmit, mivel nem „fértem bele” a saját „jó emberről” alkotott elképzelésembe (ami az elmémben élt), mivel voltak „hibáim” is. Nem igazán szerettem magam, legszívesebben láthatatlan lettem volna. Tocsogtam az önsajnálatban, nem nagyon szerettem beszélgetni, inkább csendes, zárkózott voltam. Az egyik fő problémám az volt, hogy próbáltam mindenkinek megfelelni, hogy szeressenek, de természetesen ez egy hiábavaló próbálkozás volt, és nem is értem vele célt. Nem tudtam bocsánatot kérni, bár legbelül mély sajnálatot éreztem és szenvedtem, amikor megsértettem valakit. Nem tudtam kifejezni az érzéseimet, sem elmondani a legmélyebb gondolataimat. Az akkori feleségem felé sem tudtam megnyílni. Már az is csoda, hogy ilyen személyiséggel egyáltalán megházasodtam. Ha nem találkoztam volna a feleségemmel olyan körülmények között, ahogyan, akkor nem tartom valószínűnek, hogy valaha is összejöttünk volna egymással.
Korlátozó gondolataim és negatív énképem a tetőfokára hágott, amikor elromlott a házasságom. Ezt követően elváltunk és én teljesen padlóra kerültem. Akkor már két kisgyermekünk volt (3 és 5 évesek) és számomra teljesen összedőlt a világ, mindennek elveszett az értelme, nem volt kedvem még élni sem. Ráadásul, senkim sem volt Magyarországon (mert előtte Szlovákiából költöztem át Magyarországra, amikor összejöttem az akkori feleségemmel), nem voltak igazi barátaim sem, akikhez lelki segítségért tudtam volna fordulni, egyedül maradtam.
Két úton indultam el akkor, egyidejűleg. Az egyik az önpusztítás útja volt: nem fogom Önt untatni a részletekkel - nem ez a célom, és nem is ez a lényeg. Erről csak annyit, hogy teljesen elhanyagoltam magam, a fájdalmamat alkoholba próbáltam fojtani, elkezdtem dohányozni, nem voltam messze az öngyilkosságtól, tele voltam reménytelenséggel, hogy én már soha nem lehetek boldog. A kiskorú gyermekeimet is megviselte a válás és az ő szenvedésük is rendesen megterhelte a lelkivilágomat, és csak tovább fokozta a lelkiismeretfurdalásomat.
Ezzel nem sajnáltatni akarom magam, vagy panaszkodni akarok, Isten ments! Hiszen mindez a múltban történt (most már úgy tűnik a számomra, mintha mindez valaki mással történt volna meg), és az azóta eltelt idő alatt el tudtam fogadni, át tudtam látni, el tudtam engedni, meg tudtam békülni vele, meg tudtam bocsátani, stb. Sőt, még az előnyömre is tudtam fordítani! Amikor valaki teljesen „lent” van, akkor nem marad más lehetőség, mint: irány felfelé! 
Ezután a nagy fordulat után az életem pozitív irányt kezdett venni. Néha tényleg annyira „vak” és önfejű az ember, hogy csak egy hatalmas tragédia tudja kizökkenteni a megszokott kerékvágásából, amikor végül egy mély szakadékba zuhan, majd végül „felébred”. De ha ez kell neki...?
És ez volt az a másik út, amin elindultam: a belső káosz közepette tettem fel magamnak a kérdést, hogy miért történt mindez, mit csináltam rosszul, hogyan lehetne helyreállítani az életemet. Nagyon komolyan elgondolkodtam az élet értelméről. Apránként elkezdtem az elmémet pozitív gondolatokkal táplálni, pozitív tartalmú könyvek olvasásával. Elkezdtem meditációval foglalkozni. Rengeteget segített a meditáció (mind a mai napig fél-egy órát meditálok naponta) és sok mindenre rájöttem: pl. mindenki felelős a saját életéért - az olyan dolgok, mint a nehéz gyermekkor, a neveltetés, a „karma”, a gének, az „én már csak ilyen vagyok” hozzáállás, a kormány, stb. nem mások, mint kifogások és a felelősség áthárítása valami/valaki másra.
A legfőbb prioritásom az lett, hogy elsősorban magamon kell segítenem, magamról kell gondoskodnom. Végre elkezdtem ébredezni a rémálomból. Elkezdtem elfogadni és szeretni magam. Meg tudtam bocsátani magamnak és másoknak. És azóta egyre magasabb perspektívából nézem az életet.
Rájöttem arra, hogy ha valaki valamelyik életterületén (legyen szó bármiről is) pozitív változást szeretne elérni - egyetlenegy dolog kell hozzá: a tudatosság. A tudatosságot röviden úgy lehetne megfogalmazni, mint „többet látni”. Sokszor az életünkben a szűklátókörűség miatt csak a közeli képet látjuk a madártávlat helyett. Pl. kellemetlenül érinthet minket, amikor valaki rosszul bánik velünk, mert ilyenkor csak a közeli képet látjuk. De ha látnánk, mi áll a hátterében annak, („madártávlat”, azaz egy bizonyos távolságból, összefüggéseiben látjuk a dolgokat), hogy így viselkedik (pl. rossz gyerekkora volt vagy egyszerűen csak rossz kedve van), akkor több megértéssel (sőt még együttérzéssel is) lennénk az irányába és nem vennénk magukra a dolgot. De még ennél távolibb „madártávlat” is létezik és mindig is lesz egy magasabb perspektíva (magasabb tudatosságszint), amelyből nézhetjük a problémákat és így már egy teljesen más és sokkal szebb képet láthatunk.
Tehát, akárhonnan is jön, akármilyen kudarcon, traumán ment is keresztül, Ön is el tudja érni a belső békét! Úgyhogy, Ön is engedje meg magának áttekinteni az életét a leges legelejétől fogva a jelen pillanatig és nézze meg, hogy milyen, számára értékes dolgokat adott Önnek, mit tanult belőle, miért lehet hálás!
Ha Ön is szeretné tágítani a tudatosságát (hiszen a nagyobb mértékű tudatosság - szélesebb látókör - az élet minden területén hasznos, akkor ajánlanám, hogy Ön is kezdjen el meditálni. Nem tudja hogyan? Az EasyMed meditációs hanganyaggal a meditáció gyerekjáték! Köszönöm!
