Spirituális klisék vagy igazságok?

Hallotta-e már valahonnan azt az állítást (s nem egyszer), hogy minden egy? (Tehát még egyszer: nem, hogy minden mindegy, hanem minden egy. )
Ha Ön egy spirituális beállítottságú ember, akkor akár el is fogadta (sőt, intellektuálisan meg is értette) ezt a szépen hangzó ideát, de valójában önmagán kívül mégiscsak lát más élőlényeket, embereket, állatokat, növényeket, tárgyakat. Érzékeli a különbséget Ön és a külső (Öntől függetlenül létező) világ között.
Valahogy mégsem látja és tapasztalja azt, hogy Ön lenne azok az emberek is, akikkel találkozik, főleg ha felbosszantják. Sőt, olyankor nem is kívánja, hogy bármilyen közük legyen Önhöz.
De akkor miért mondják, hogy minden egy, mindannyian egyek vagyunk, amikor inkább úgy tűnik, hogy minden mástól különálló személyek vagyunk?
Én is tudnék érvelni amellett, hogy miért minden egy, mert pl. minden ugyanannak az Univerzumnak/valóságnak/energiának a része, vagy semmi nem tud egyedül önállóan létezni..., de attól még a hétköznapi tapasztalata ugyanúgy az marad, hogy van Ön és van más, ami nem Ön. Nem tudja, hogy mit gondolnak, éreznek mások. Nem tudja irányítani a mások tetteit (akkor sem, ha próbálkozik ). Akkor hogy lehetne ők?
Szóval, az az idea, hogy minden egy, gyakorlatilag semmin nem változtat és nem is hasznos! Akkor ismét, miért mondják???
Az igazság az, hogy a valóságot nem lehet szavakkal körülírni, így csak olyan fogalmakat tudunk használni, amelyek valamennyire hasonlítanak arra, vagy mutatnak abba az irányba, amit szeretnénk velük körülírni. Tehát a “minden egy” állítást (és bármilyen egyéb spirituális állítást) nem szabad szó szerint felfogni. Van benne igazság, igen, minden egy, de egyidejűleg az is igaz, hogy rajtunk kívül vannak mások is.
Arról, hogy miről szól valójában a “minden egy” állítás csak úgy tud meggyőződni, ha nem agyal rajta, hanem direkt tapasztalatot szerez róla.
Jó hír az, hogy mivel Ön is a valóságnak a része, közvetlenül kapcsolódik hozzá, s most is tapasztalja azt az említett egységet. Csak esetleg azért nem veszi észre, mert máshol van a figyelme (pl. a gondolatokon, amelyek virtuálisan különböző darabokra szétszabdalják azt az egy valóságot).
Írhatnék még sokat erről a témáról, de a szavak helyett inkább direktben gyakorlatilag megmutatnám, miről írok. Az ezerszeresen többet ér.
Ha kíváncsi rá, jöjjön el az első ingyenes online Zoom-os találkozóra (a Varázslat és csodák online program bemutatójára), ahol nemcsak élő tapasztalatot szerezhet arról, mi is az, hogy minden egy, hanem a következő spirituális állítások igazságáról is a saját bőrén, első kézből győződhet meg:
-
Ez a világ illúzió. (Megtapasztalja, milyen értelemben, illetve mi az illúzió, s mi a valóság.)
-
Te kreálod a valóságot. (Azt is megmutatom, hogy pontosan, hogyan.)
-
Nem vagy a test. (Sőt, Önnek nincs is teste, a test nem létezik.
)
-
Végtelen lény vagy. (Igazából a végtelenség is egy korlát, Ön azon is túl van. Szabad és korlátlan.
)
Ha ezeket bátran és nyitottan megtapasztalja, akkor azután mindenre másképpen fog tudni nézni. Nem lesz többé tehetetlen, nem lesz többé áldozat, nem lesz többé bűnös sem. Az élete más irányt fog tudni kezdeni venni - a komolyság, a gondok és a stressz helyett inkább az életöröm, a könnyedség és a játékosság felé fog tudni elmozdulni.
Készen áll rá?
Igen, elfogadom a meghívót az első INGYENES Varázslat és csodák találkozásra >>>
Köszönöm!
Friss hozzászólások