"> A lelki immunrendszered | EasyMed Meditációs Program
Immunis nő

A lényét (mindegy, hogy melyik rétegéről is van szó: a fizikai teste, az energetikája, az emóciói, a gondolatai, a lelke... s tágabb értelemben az élete és a világa) nem kell gyógyítani! Ön önmagától (a fizikai és a lelki immunrendszere, az öngyógyító ereje által) helyre tud állni és visszatérni a természetes állapotába.

Az információ arról, hogy valójában kicsoda most és ki lehet jövőben, Önben van. S normális körülmények között, ha érné is valamilyen negatív hatás, az Önben lévő információ alapján (azaz az alapján, hogy ki igazán), gyorsan tudná “visszanyerni az eredeti alakját”.

Annak, ami Ön, nem kell segíteni, hogy önmaga legyen, önmagává váljon. Az változatlanul az. Nem kell azon dolgoznia, hogy megvalósítsa magát, hasonlóan, ahogyan a virágnak sem kell segíteni, hogy nőjön, virágozzon vagy illatozzon.

Tehát, ha az Ön (testi-lelki) immunrendszere működik, akkor nincs olyan negatív hatás, amit ne tudna ellensúlyozni, és rendbe rakni nem csak a fizikai, a mentális, az érzelmi és a spirituális egészségét, hanem az élete és a valósága minden területét is.

S azt mondom, hogy Önnek (a lényéből fakadóan) bikaerős immunrendszere van, ezért nem ezzel van a gond. A gond inkább az, hogy valami megakadályozza, hogy az a helyreállító erő végezze a dolgát.

Ez azt jelenti, hogy Önnek nem arra kell törekednie, hogy javuljon az élete vagy elérje a céljait, beteljesítse a vágyait (hisz ez magától és természetes módon megtörténne a puszta létezése által, ha semmi nem gátolná azt), hanem inkább arra, hogy eltávolítsa azt, ami nem engedi, hogy az élete külsőleg is tükrözze, ami Ön valójában belül.

De mi az az akadály, ami korlátozza az immunrendszert? Mi az, ami nem engedi, hogy önmaga legyen?

Mielőtt erre ránéznénk, szeretnék még egy-két olyan ismertető jelről írni, amelyek arra utalnak, milyen Ön valójában.

  1. Történt-e már Önnel, hogy valamit megbánt az életében, sajnálja, hogy megtette vagy éppen nem tette meg? Bármiről is van szó, az a tény, hogy rosszul érzi magát miatta, azt mutatja, hogy az nem a valódi lényét tükrözte, az nem Ön!

  2. Milyen emberré szeretne válni (s azért szeretne azzá válni, mert úgy érzi, hogy most nem olyan)? Nos, bárhogyan is képzeli az ideális önmagát, ez azt jelzi, hogy Ön belül már az, hisz máskülönben nem vágyna rá.

OK, akkor mi az, ami nem engedélyezi, hogy belülről-kívülről saját maga legyen?

Nos, ha az abszolút nézőpontból nézzük, akkor Ön tökéletesen szabad lény, úgyhogy saját magán kívül senki nem tudja megállítani Önt!

Miért és pontosan hogyan teszi, egy bonyolultabb téma, mert Ön egy végtelenül összetett, sokrétű, sokoldalú, sokdimenziójú lény.

Azonban, ha elmegyünk a leges legelejére, akkor valamilyen formájában csak a félelem miatt megállíthatja saját magát. Hiszen, ha nem tartana semmitől, nem lenne semmi, ami korlátozná.

A félelem pedig csakis a hazugságból eredhet (pl. a hazugságból arról, hogy Ön kicsoda és mire képes, hogy az életnek vége van, stb.).

A szenvedésünk pedig akkor keletkezett, amikor elhittük a hazugságot, ami miatt elkezdtünk félni (és korlátozni magunkat).

A félelem (s a vele járó stressz) pedig lekapcsolta a testi/lelki immunrendszerünket, csekélyebb lett a légzésünk, elkezdtünk ELLENÁLLNI (bezártuk, összehúztuk magunkat), kialakult az energiahiányos állapotunk, s következményképpen a lényünk külseje (ismét a fizikai, érzelmi, mentális, energetikai... testünk, az életünk és a világunk) számtalan féle módon eltorzult. Az, hogy miként, nem kell részletezni, ugye?

Próbálunk változtatni magunkon és az életünkön, de szinte mindhiába, amíg mindennek a legmélyebb gyökérére rá nem nézünk.

Mivel minden hazugsággal és abból eredő félelemmel (szeretethiánnyal) kezdődött, ezért a visszaút (akármennyire is idealisztikusan hangzik) az igazság és a szeretet, vagyis az igaz szeretet.

Nézze csak meg, mire vágyik a leginkább! Mit számítana, ha bármit elérne, kivéve a szeretetet? Mit érne az élete a szeretet nélkül? Boldog tudna-e lenni a szeretet hiánya mellett?

Akkor nem a szeretetnek kéne az elsődleges célnak lenni és annak a teréből élni az életet (a szeretet, ami többek között biztonságot, nyugalmat, szépséget, harmóniát, szabadságot, táplálást, bőséget, bátorságot... ad)?

Ha nemcsak egyetért ezzel, hanem szeretne is abba a félelem nélküli élet irányába elmozdulni, akkor szeretettel meghívom Önt a Varázslat és csodák online programba, ahol közösen tesszük ezt az utat.

Hozzászólások

2

Üdvözletem Leopold! Szép egyenlet, szép levezetés! Mikor nem értettünk egyet eddig?! Sosem! Üdv!

Sojka Peter Leopold képe

Köszönöm! :)

Új hozzászólás