Beleszúródott-e valaha szálka a kezébe úgy, hogy észre sem vette? Csak akkor vett róla tudomást, amikor később a kezével hozzáért valamihez és a kezébe belenyilallt.
Az a szálka reprezentálja a bennünk lévő traumát. Valamilyen ponton az életünkben megsérültünk (a legnagyobb sérelmeket a gyerekkorunkból hozzuk) és azóta sem gyógyultunk meg. Illetve nem egy, hanem ki tudja hány ilyen kisebb-nagyobb “szálkát”, “tüskét” hordozunk magunkban anélkül, hogy tudnánk róluk. Ha látnánk azokat, lehet, úgy néznénk ki, mint egy kaktusz. 
Amikor nem történik semmi, akkor nem nagyon érezzük a “szálkáknak” a szúrását (vagyis a szúrások tűrhetőek, nem annyira zavaróak). Viszont, amikor érintkezünk valakivel vagy valamivel azon a ponton, ahol a “szálka” van, mindjárt érzékeljük, hogy csíp és fáj.
S mivel a meg nem gyógyult traumák nem olyan nyilvánvalóak és láthatóak, mint a fizikai tüskék, ezért félreértjük, ami valójában történik. Pl. amikor kapcsolatba lépünk egy másik emberrel és közben érzünk valamilyen intenzív és kellemetlen érzéseket, azt hisszük, hogy ő okozta azt nekünk. Közben csak megérintette a rajtunk lévő fájdalmas helyet. Nem az ő hozzáérését tapasztaljuk, hanem a saját sebünk fájdalmát. Ha nem lenne bennünk az a trauma, akkor az érintése (azaz viselkedése, megszólalása...), akár kellemes, vicces is lehetne irritálás helyett.
Ha nem látjuk a probléma valódi okát, akkor okolhatunk érte más embereket, körülményeket, vagy pedig nem hatékonyan kezeljük azt.
Így pl. ha szálka van a kezünkben, nem nyúlunk hozzá semmihez (s ez korlátozza, amit tudunk a kezünkkel csinálni), vagy beragasztjuk a sebünket (amitől ugyan csökken a szúrás érzete, de a ki nem vett szálka miatt, nem oldódik meg a probléma, sőt rosszabbodhat). Hiába csinálunk bármit: kenhetjük a beszúrt szálka helyét gyógykenőcsökkel, ihatunk a gyulladáscsökkentő teákat... A tünetek enyhülhetnek, de a probléma nem változik.
Ugyanúgy az életünkben is kerülhetjük a helyzeteket, megkérhetjük a többieket, hogy ne beszéljünk bizonyos témákról, de akár aktívan is dolgozhatunk magunkon (pl. változtathatjuk a hozzáállásainkat), de amíg csak a “sebet” orvosoljuk és nem a szálkát vesszük ki, addig ez bizony örök munka lesz.
Egyszer hallottam egy sztorit egy illetőről, aki pár hónapra elvonult a Himalájába meditálni. A végén már úgy érezte, hogy elérte a nirvánát, olyan jól érezte magát. Maradni akart ott még egy kicsit és elment meghosszabbítani a vízumát. De amikor a nagykövetségen találkozott a bürokráciával, amin jócskán felbosszantotta magát, hamar rájött, hogy mégsem világosodott meg.
Nos, ha pl. elmegyünk nyaralni és nem ér minket semmilyen inger, azt hihetjük, hogy a békét tapasztaljuk. De az nem az igazi béke, pusztán az történik, hogy a mozdulatlanságunk miatt nem érezzük a “belénk szúródott tüskéket”.
Könnyű “megőrizni” a belső békét, ha nem történik semmi, ha nem találkozunk emberekkel, ha természetben vagyunk, tengerparton fekszünk, pihenünk és meditálunk. De ha ezt akkor is meg tudjuk tenni, amikor feljönnek az érzelmek, családdal élünk, elválunk, gyerektartást kell fizetnünk, keményen dolgoznunk a kevés pénzért, stb. , nos, csak akkor beszélhetünk a belső békéről igazán.
Szóval, ha bármikor bármi ki tudja sodorni Önt a nyugalom állapotából, ha a boldogsága nagyon törékeny (pl. egy elhangzott mondat után haragra gerjed vagy önmagába zuhan), ha bármi el tudja venni a kedvét, stb., ezt nem az az adott szituáció, ember, történés okozta, hanem az Önben lévő “szálka” meg lett nyomva!
Ha Ön belül sértetlen lenne, semmi nem tudna Önnek fájdalmat okozni és szabadon mozoghatna (és mondjuk, többek között elérhetné az életében, amit szeretne).
Tehát a megoldás egyértelmű: ki kell venni a “tüskéket” a lényéből.
Ha már kezdi látni, hogy nem az a gond, ami elsőre annak tűnik (pl. senkinek nincsenek anyagi, kapcsolati vagy egészségügyi problémái, azok is csak a következményei, tünetei a sokkal mélyebb problémának /a belénk fúródott “szálkának”/- s ezért van az, hogyha azok meg is oldódnának, az illető mégsem lenne sokkal boldogabb), az már az első lépés a valódi megoldáshoz.
Hogyan jutottunk a sok “tüskéhez”, a sok traumához, amik ennyire mélyen befolyásolják az életünket?
Nos, azt gondolhatja, hogy az életünk során kívülről, más embereknek köszönhetően felhalmoztuk őket.
Ha így gondolja, akkor ismét nem a dolog legmélyére néz (ismét másokat okol a szerencsétlenségért) és (a neheztelése miatt) nem fogja tudni kihúzni a “tüskéket”, a “szálkákat” önmagából.
Ha szeretne nemcsak elméletileg foglalkozni ezzel a témával, hanem gyakorlatilag is megtalálni és el is távolítani a rejtett “tüskéit” (és ha megbízik bennem, hogy ezen a téren hozzájárulás lehetek Önnek), akkor nagy szeretettel meghívom Önt a Varázslat és csodák online programba.
Köszönöm!
Új hozzászólás