Önt is megbabonázták?

Van-e valamilyen visszatérő problémája az életében, amit eddig nem tudott véglegesen megoldani, bárhogyan is próbálkozott?

Pl.:

• Már hányszor elhatározta, hogy soha többé nem fog úgy viselkedni, reagálni, azt mondani, hogy..., de ennek ellenére a legközelebbi hasonló helyzetben (s utána még következő száz alkalommal is ) megismételte azt?

• Hányszor próbált eredménytelenül megszabadulni egy rossz szokástól?

• Vannak-e visszatérő (anyagi, párkapcsolati, egészségügyi...) gondjai?

• Hányszor megfogadta, hogy mostantól minden más lesz, csak hogy röviddel azután szembesüljön azzal, hogy ismét semmi sem változott?

• Illetve bármit is csinált eddig, bizonyos életterületeken valahogy mégsem sikerült egyről kettőre jutnia?

Egyszerűen mintha elátkozták volna, ugye?

S bizonyos értelemben el is átkozták Önt!

Általában a kisgyermekkorában, amikor még (legalábbis látszólag) kicsi, törékeny, bizakodó, mindenre nyitott, vevő, befogadó volt, keményen szíven találták azzal, hogy kisebb-nagyobb mértékben nem volt várt gyerek, leszidták, hibáztatták, ignorálták, nem táplálták elegendő szeretettel, elnyomták, lekussolták, nem értették meg, bántalmazták, lebutázták, hazudtak Önnek, s még lehetne sorolni.

Vagy Önnek ideális gyermekkora volt?

Illetve, ha Ön is eközben szülővé vált, meg van-e elégedve azzal, milyen örökséget ad tovább a gyerekeinek ezen a téren?

Azonban, az átok csak akkor hathat Önre, ha beleegyezik, s kisgyerekként biztonságot keresve az erősen ijesztő félelem elhomályosította a valóságát (ami által félreértette, ami és miért történt), így inkább beleegyezett.

De amúgy senkinek nincsen hatalma Ön fölött. Ön 100%-ban szabad lény.

Úgyhogy csak az tud (de az is csak látszólag, valójában nem) ártani Önnek, amiről úgy véli, hogy ártalom. Más szóval senki nem tudja Önt megsérteni, csak Ön saját maga a saját, önmaga ellen fordított gondolatai által.

Szinte nincsen olyan ember a Földön, akinek ne lennének traumái, amelyek akkor következnek be, amikor valami olyasmi történik, ami nincsen harmóniában önmagunkkal, ami hazugság, s ezért hatalmas érzelmeket vált ki belőlünk. Minél intenzívebben jeleznek a negatív érzelmek, hogy valami nem stimmel, annál nagyobb hazugságban van részünk.

S pici gyerekként (sőt, már miután megfoganunk vagy még mielőtt megszületünk) az érzelmek sokkal nagyobbnak tűnnek, mint mi. Ezért érzéstelenítés-képpen hajlamosak vagyunk bezárni magunkat, és az adott helyzettel kapcsolatban valamilyen konklúzióhoz, döntéshez jutni arról, kik vagyunk. Ez az énképünk pedig felülírja azt, ami valójában vagyunk, és tükröződni fog a világunkban is. Sőt, megteremti azt a világot.

A megrázó élmények hatására kreált ideák magunkról nem puszta hiedelmek, hanem az identitásunk (az egónk) alapjai, azokkal mélyen azonosulunk, azaz gyakorlatilag és élethűen azt tapasztaljuk, hogy azok az ideák mi vagyunk, így azok megalapozzák az életünket (azokból lesz a sorsunk).

Amikor a világra jövünk, akkor még üres az elménk, így még nem tudjuk hova rakni a tapasztalatainkat. Úgyhogy az első tapasztalatainkhoz fűződő gondolatainkra fogjuk az életünk során felépíteni a többi egyre bonyolultabb gondolatot.

S ha az első tapasztalataink negatívak, azaz azt tapasztaljuk, hogy tulajdonképpen életveszélyben vagyunk, mert pl. a szüleink, akiktől függ a túlélésünk, nem is akarták, hogy megszülessünk, azokból származó következtetéseink nagyon mélyen belénk vésődnek.

Ezek az emlékek az elménken belül úgymond, olyan „védett könyvtárakba” kerülnek, amelyeket nem lehet csak úgy felülírni, hiszen az életünk forogna a kockán, ha nem emlékeznénk arra, hogy pl. a tűz süt, az úton elüthet egy kocsi, a kés megvághat, a nagy eséstől összetörhetjük magunkat... Vagy, ha kifejezzük a vágyainkat, kapunk egy pofont!

Így, amikor az életben találkozunk hasonló helyzetekkel, mint a legelőször, még mindig az eredeti emlékre reflexszerűen reagálunk, nem arra, ami ténylegesen most van. Még mindig az a kis gyerek vagyunk, aki azóta is próbálja ösztönszerűen (és tudatlanul) elkerülni azt az eredeti félelem-érzést, amit a legelső alkalommal a tapasztalatunkban megjelent.

S ezért van az, hogy bármit is teszünk, az életünk gyökeresen nem változik. Hisz az identitásunk rossz alapokból ered. Ha pl. mélyen gondoljuk, hogy értéktelen, rossz emberek vagyunk, akkor elmehetünk mi ezer önfejlesztő tanfolyamra (végigcsinálva a javasolt technikákat, mint pl. vizualizációkat, pozitív megerősítéseket, rezgésszintemeléseket, célkitűzéseket, naplózást...), csinálhatjuk tisztításokat, “fizethetjük a karmánkat”, meditálhatunk, sőt, meg is ölhetjük magunkat - mindhiába!

Nem mondom, hogy fölösleges, sőt, nagyon is hasznos, mert fog tudni kamatoztatni, többszörözni mindent, amivel eddig dolgozott önmagán, de csak azután, miután minden problémájának a gyökerét eltávolította és szabad lesz.

Addig az olyan, mintha a kutyából macskát akarna csinálni. A végeredmény a macskán kívül minden egyéb lesz, ráadásul nem valami szép, ugye?

OK, akkor a kérdés most az, hogy hogyan tudjuk megváltoztatni az énképünket.

Több dolgot is tehetünk...

• Mivel minden a hazugsággal kezdődött, az ellenszer az igazság. Igazából nem akarjuk a negatív énképünket átalakítani egy pozitívvá, hisz az is csak egy kép lenne rólunk, ami nem vagyunk. Nem egy pozitív maszkot akarunk hordani a negatív helyett! Spontán, valódi önmagunk akarunk szabadon lenni.

• Ha visszamegyünk időben és megvizsgáljuk, mi történt velünk, de most már ellenállás nélkül, tudatossággal, akkor megláthatjuk, mi történt igazán, és rendszerint meglátjuk, hogy hamis következtetésekre jutottunk magunkról, másokról és a világról. Az igazság szabaddá tesz.

• A hamis énképünket tulajdonképpen önvédelemül a másokkal való kapcsolatokban hoztuk létre, amikor nem éreztük magunkat biztonságban. Úgyhogy ennek a legesleghatékonyabb visszacsinálása akkor történik meg, amikor Ön egy élő személlyel beszél, akiben megbízik, és ahol megvan a teljes elfogadás és a feltétel nélküli szeretet légköre. S természetesen nem csak bármilyen, hanem célzott beszélgetésről van szó. S így végre megtörik az átok!

Tehát a rövid válasz a fenti kérdésre az igazság és a szeretet.

Tudom, egy kicsi megfoghatatlan dolgokról van szó és az ember nem tudja, hogyan kezdjen neki. Ez azért van, mert a válaszokért az elméhez fordulunk, mintha az elméleti válaszok képesek lennének gyakorlatilag kielégíteni minket.

Nem! Amikor az igazságról beszélek, nem ideákra gondolok, hanem a szavakba nem önthető (csak direkt módon megtapasztalható) valóságra, ami valójában van (függetlenül attól, mit gondolunk). Amikor a szeretetről beszélek, akkor sem arra gondolok, hogy mit jelent a szeretet. Azt is csak akkor fogja megismerni, ha megtapasztalja, és meglátja, hogy a szeretet és az igazság tulajdonképpen egymásnak a szinonimái. Az egyetlen valóság a szeretet és az nem más, mint Ön!

De hogy ez ne csak egy szép idea legyen, engedje meg magának meggyőződni róla!

Szeretettel meghívom Önt a Varázslat és csodák online programra. Jöjjön bátran! Az első előadás teljesen ingyenes és már ott is átadok mindent, amit csak tudok - a lényeget!

És nem, nem elméleteket, filozófiákat fogok prédikálni! Abból semmi haszna nem lenne. Belecsapunk a lecsóba!

Megmutatom (így gyakorlatilag, tapasztalatilag minden kétségét kizárva meg is fogja látni!), hogy minden pont fordítva van, mint valaha is gondolta.

Tisztán meg fogja látni, hogy nem Önnel történnek a dolgok, hanem hogy Ön teremt mindent és pontosan hogyan.

Vigyázzon! Csak akkor jöjjön, ha készen áll arra, hogy nincs visszaút! Minden, amit eddig tudott, rendesen fel lesz bolygatva, és nem fog tudni visszatérni a régi szemléletéhez. Úgyhogy, jól gondolja meg, hogy meg szeretné-e tudni az igazságot, vagy megelégszik-e az eddigi életével!

Köszönöm!

Igen, elfogadom a meghívót az első INGYENES Varázslat és csodák találkozásra >>>